2013. március 21.

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Nemrégiben láttam, hogy valaki ajánlotta az üzenőfalon ezt a könyvet, és ahogy utánaolvastam elfogott az az érzés, hogy ezt nem hagyhatom ki. Gyorsan meg is szereztem egy antikváriumban és kezdődhetett számomra is az utazás. A művel kapcsolatos legtöbb kommentben azt írják, hogy egyszerűen nem tudták letenni. Én inkább úgy éltem meg, hogy néha már nem bírtam továbbolvasni, mert annyi titkot, gondolatot és lelki mélységet mutat be Szerb Antal, hogy nem tudtam mindet egyszerre befogadni, feldolgozni.


Szerb Antal élete és munkássága talán kissé még megosztja az embereket. Budapesten született asszimilált zsidó családba, de Római katolikus nevelést kapott, és cserkészkedett is. Apja szabadkőművesnek vallotta magát, fiát pedig a budapesti piarista gimnáziumba íratta. "1941-től alkotói tere egyre szűkült: rádióelőadásai elmaradtak, magyar irodalomtörténetét betiltották, a Nyugat megszűnt. 1943-ban, majd 1944. június 5-én behívták munkaszolgálatra. Fertőrákosra, onnan Balfra vitték. Embertelen módon gyilkolták meg a balfi táborban 1945. január 27-én." (Wiki)

Kissé kusza hátterét és sajnálatos életútját tetézi, hogy a naplójegyzeteiben számos utalást tesz homoerotikus vágyaira, kapcsolataira, amely egyesek szerint nyilvánvaló bizonyítékai az író homoszexuális beállítottságának. Hogy így van-e vagy sem, én nem tudom, de talán nem is annyira fontos, lévén, hogy a tudásával és műveivel lett ismert és elismert, nem pedig a zavaros dolgaitól. Bár kétségkívül ahhoz, hogy valaki ennyire mély és filozofikus művet írjon, kell némi lelki zavarodottság.

 1901 - 1945

Az Utas és holdvilág című könyv 1937-ben jelent meg, 8 nyelvre fordították le, színpadi művet is írtak belőle, illetve filmet és rádiójátékot is készítettek a műből. "A könyv története egy szálon indul, majd a főszereplők eltávolodásával ez szétválik és mindkét szálat nyomon követjük. Érdekes, hogy mindkét szálat egyes szám első személyben éljük meg, sőt többször belebújhatunk másnak a bőrébe is végiggondolva az ő érveit, láthatjuk hogy ki hogyan adja elő a történetet a saját érdekeinek szem előtt tartásával. A történet vontatottan izgalmas, lassan jönnek meg az információmorzsák, érdekes képpé állnak össze és emiatt lesz érdekes az egész." (forrás: itt)

A sok háttér után jöjjön egy kis szubjektív, ami miatt az EFO-n is szerettem volna bemutatni. Az egész regény a kereső embert mutatja be több szempontból. Mindenki keresi a boldogságát, megnyugvását és azt a kort, érzést, amiben otthonosan mozoghat. Mihály (főszereplő) utazását, bolyongását és harcát a felnőttkor  miatti konformizálódás és a számára ideális kamaszkor utáni vágyakozás határozza meg. A többi szereplő is keres. Van aki szerzetes, van aki az örökös versenyszelleme nyomán igazi csirkefogó, van aki polgári-úri hölggyé válik, van aki megmarad annak ami volt, és van akit a halál utáni vágyakozása "visz előre". Az utóbbi pont az, ami kifejezetten nyomasztó a regényben, mert a halál motívum végigkíséri (vagy kísérti?) az olvasót Sok szereplő szemszögéből is vizsgálhatjuk ezt. Például Mihály szemszögéből, aki a vallástörténet megszállottja, mégsem hisz, szerinte ugyanis a halál után teljes megszűnés következik. Emellett van az elméleti oldalról megközelítő tudós, a szerzetes, a hívő orvos, a világiak és van akinek ez is egy színdarab része, egy játék. Van akit meg egyáltalán nem is foglalkoztat a kérdés, és van aki a másik szívébe lát és megmentő szerepet játszik.

Szerb Antalról elnevezett gimi

A végét nyilván nem szeretném elárulni, de azért számomra megdöbbentő. Nem csak a befejezés, hanem az is, hogy valaki szerint (más oldalak kommentjeiben) happy enddel végződik. A keserűség és a keresés számomra nem oldódott fel teljesen, függetlenül a cselekménytől. A regény közepére egyre kuszább lesz a történet, ami a végére elsimul, de a lelki megnyugvás számomra nem jött el. De talán jobb is, mert akkor kevésbé gondolja tovább az olvasó. 

Már ifiken is szóba jött korábban a sírig tartó keresés, a folyamatos gondolkodás, mint a hegy megmászása szemben a megtalálással és a csúcsra éréssel. Az egyik oldal szerint a mászás a lényeg, a küzdelem, az örök keresés, Isten jobb megismerése, a hit próbára tétele. A másik oldal szerint a csúcsra jutás és annak öröme. Erre azt mondják az előbbiek, lehet hogy rossz szikla tetején sátrazunk, mire a második pedig azt, hogy ha sose érsz fel, akkor minek mászol, ráadásul a célba érés örömét sem éred el. Azt hiszem a kettő között van az igazság (legalábbis számomra). Keresnünk-küzdenünk is, de megérkeznünk is kell. Utóbbi nélkül nincs értelme az előbbinek. Előbbi nélkül sosem érjük ez a célt. Talán ez a mű az utazás miatt is megérintett, főleg a "Háttal a vonaton" darabunk után, ami szintén az utazás köré íródott, persze más szájízzel. Kívánom mindenkinek, hogy az útjára találjon!

Antal Bálint - hídépítő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése